What the Records Contain: The VIN's Permanent Report Card

Each smog check files under the vehicle's VIN: the date and the station (with its certification), the odometer reading at the test, the pass or fail result, the failing components' details on the failures, and the subsequent certificate's issuance. The history accumulates: the buyer of the used vehicle can see the decade's test trail — the consistent passes (the maintained car), the repeated failures (the repairs' history implied), the odometer's progression (the mileage-fraud detector — the readings that go backward or stall are the red flags).

The records' sources: the state's official lookup (the BAR's vehicle search by VIN), the history-report services (the smog data woven into the Carfax-class reports), and the stations' own retrieval of the previous certificates. The buyer's pre-purchase check is standard practice now: the VIN's smog history is the used-car inspection's paper layer.

Who Uses the History: The Buyers, the Sellers, the Insurers

The used-car buyers: the smog history as the maintenance proxy — the car tested yearly without failures is the mechanically-sound signal; the failure-repair-fail-repair trail reveals the money pit before the money. The sellers: the clean history is the selling asset — the consistent passes listed in the ad, the recent certificate offered upfront. The dealers: the inventory's history verified per unit (the trade-in's history checked before the offer). The fleet managers: the compliance trail for the audits and the resale diligence. The insurers and the lenders: the valuation's and the collateral's data points.

The odometer-fraud detection deserves its highlight: the smog records' odometer readings, filed at every biennial test, form the mileage's independent timeline — the rolled-back odometer caught by the history's arithmetic. The buyers' check is free and five minutes: the VIN searched, the readings' progression scanned.

Fixing a Damaged History: The Repairs and the Retests

The failed test's record is permanent — but the history's story continues: the failure followed by the repair invoices and the passing retest reads as the responsible owner's trail (the failure documented, the fix documented, the pass earned); the multiple failures then the consistent passes read as the problem solved. The history's damage is repairable by the future's behavior — the passing streak's accrual.

The dispute path for the erroneous records: the failed test that the vehicle didn't deserve (the equipment's error, the clerical's mistake) — the station's and the BAR's dispute processes, the retest at another station as the practical resolution, the correction requests filed where the record's error is factual. The records' accuracy is high but not perfect — the errors' correction path exists.

The Seller's and Buyer's Playbook

The seller's preparation: the test's currentness before the listing (the certificate in hand strengthens the asking price), the history's review (the surprises discovered before the buyer discovers them), the repair records' assembly (the folder that closes the sale). The buyer's inspection: the VIN's history pulled (the smog trail plus the history-report), the odometer's progression verified, the failure patterns questioned (the same system failing twice — the unresolved problem), the recent certificate's authenticity noted. The history's layers: the smog records are one layer over the title's and the accident's layers — the complete picture requires all of them.

Conclusion

The smog-check history is the vehicle's permanent report card, filed under the VIN for every buyer, seller, and auditor to read: the passes and failures, the odometer's honest progression, the repairs' implications. The owners build it by the maintenance habit; the buyers read it before the money moves; the sellers polish it by the recent test. The paper trail outlives the tire tread — keep it clean and it sells the car for you. The VIN history lookups and the record-friendly stations are linked on how much is a smog check.

FAQ

How do I look up my car's smog check history? The state's official vehicle records search (the BAR's lookup by VIN or plate) returns the test history: dates, results, stations, odometer readings. The history-report services bundle the smog data with title and accident layers — the buyer's standard first step.

Does failing a smog check show up on the vehicle's record permanently? Yes — the failure files under the VIN with the failing details. But so do the subsequent repairs and the passing retests: the documented failure-then-fix trail reads as responsible ownership, and the consistent passes rebuild the history's tone with every cycle.

Can smog check records help detect odometer fraud? Yes — every biennial test files the odometer reading, forming an independent mileage timeline. Buyers scanning the progression catch the rollbacks (readings going backward or stalling) before the purchase — the five-minute free check against the five-figure fraud.

The Weekly Production Load

Sermon series art. The anchor graphic that carries a series across slides, socials, and print — “modern abstract worship background, deep blue and gold light rays, soft clouds, space for sermon title.” Generate the hero art once, derive the system: title slide, scripture slides, social crop, bulletin header. Consistency across the series reads as care; generators hold consistency if you hold the style phrase.

Scripture and social graphics. Verse graphics for Instagram and the church's feed are the media team's bread and butter. Generated backgrounds with deliberate empty space, real typography added in Canva or the church's design tool — the standard system, scaled to every week's lectionary or sermon text.

Announcements and events. VBS promotion, youth camp, alpha courses, Christmas services, volunteer appreciation — the event calendar's graphic load generates on demand: the campfire scene for the men's retreat, the colorful classroom for the kids' event. Each is an hour of stock-hunting saved.

Kids' ministry visuals. The hardest stock category — engaging, age-appropriate, theologically careful illustration for children's Bible stories — generates in a consistent friendly style. “Colorful flat illustration, Noah's ark, smiling animals, children's book style” gives Sunday's teachers slides kids actually watch. Review every image carefully: generations of biblical scenes err in historical detail and occasionally produce odd artifacts that distract from the story.

The Theological Conversation, Handled Honestly

Churches have debated imagery in worship for centuries, and AI adds a chapter worth addressing openly rather than by accident. The practical positions most media teams land on: AI as a tool is like stock photography or a printing press — the heart of ministry is the message and the people, and tools serve it. The concerns worth honoring: avoid generating depictions of Christ for official teaching use (traditions differ; many leaders prefer symbolic imagery — light, cross, dove, hands — for theological and accuracy reasons), keep the congregation informed about media methods, and never let generated spectacle displace the congregational voice and photography of real community life, which is the church's actual visual witness.

Authenticity: Real People Remain the Best Media

The strongest church media mixes generated design with real congregational photography — baptisms, potlucks, youth nights, serving days. Visitors scanning a church's feed want evidence of real community, not only beautiful graphics. Use generation for the design layer and event promotion; use photos (with permissions) as the proof of life. Churches that blend both report the feeds feel both professional and alive — which is exactly the combination that welcomes strangers.

Practical Systems for Volunteer Teams

Build the church's style constitution once: two or three palette colors, a mood, a style phrase — stored where every volunteer can find it, prepended to every prompt so six volunteers produce one church's look. Create template files in the design tool with reserved text zones; volunteers swap the generated background and type the announcement. Batch the week in one sitting: sermon slides, socials, events — an hour, not an evening lost. And archive prompts that worked; a ministry's prompt library is its media team's institutional memory.

Licensing note for print use (bulletins, banners, posters): confirm the generator's tier covers print and commercial-adjacent use — ministries count as organizations under most tools' terms, and paid tiers remove the ambiguity.

Conclusion

AI image generators give church media teams sermon art systems, scripture graphics, event promotion, and kids' illustrations at volunteer capacity — with the theology discussed openly, real congregational photography kept central, and a shared style constitution keeping six volunteers on one visual voice. Sunday comes every seven days; the media can now keep up with it.

FAQ

Can churches use AI-generated images in sermon slides and social media? Yes — series art, scripture graphics, event promotion, and kids' visuals are working uses in churches of every size. Discuss the team's boundaries openly (many avoid generated depictions of Christ for teaching), and keep real congregational photography central to the church's public face.

How do volunteer media teams keep visuals consistent? One style constitution — palette, mood, style phrase — stored centrally and prepended to every prompt, plus design templates with fixed text zones. Six volunteers with one style line produce one coherent look.

Is generating biblical scene illustrations for kids' ministry safe? With review, yes: check for historical inaccuracies, odd artifacts, and cultural sensitivity before showing children, and prefer illustration styles over photorealism. Generated art illustrates the story; teachers carry its meaning.

The Community's Rituals: The Belonging's Architecture

The opening ritual. The cohort's start ritual: the introductions' format (the video introductions from every member — the goal, the why, the fun fact), the coach's welcome video, the community's norms stated. The opening week's rituals set the culture: the vulnerability modeled by the coach, the support demonstrated in the first threads.

The weekly rhythm's rituals. The Monday's intention posts, the Wednesday's check-in threads, the Friday's wins celebration — the weekly rituals that give the cohort its heartbeat. The coach's participation visible in each ritual: the presence that the community mirrors.

The milestone rituals. The program's milestones marked: the module completions celebrated, the halfway point's reflection, the project launches honored — the rituals that convert the curriculum's progress into the community's shared events.

The closing ritual. The program's completion celebrated: the graduation videos, the reflections, the before-and-after of the members' journeys — the closing that honors the transformation and seeds the alumni relationship.

The Video Formats: The Coach's Presence at Scale

The weekly presence video. The coach's five-minute weekly video: the cohort's progress acknowledged, the week's theme set, the questions answered collectively — the presence that the asynchronous community needs to feel led.

The member-celebration formats. The members' wins featured in the coach's videos (with consent): the shout-outs, the story highlights, the progress clips — the celebration formats that train the community's culture of support.

The hot-seat and case-study videos. The member's challenge worked live (with consent): the coaching demonstrated, the community learning from the process — the hot-seat's format that serves the individual and the cohort simultaneously.

The Q&A and office-hours recordings. The questions answered once, archived forever: the searchable library of the coach's answers, the community's self-service layer.

The Cultivation's Discipline: The Community's Management

The coach's presence rhythm. The coach's daily or every-other-day visibility: the thread replies, the celebration comments, the direct-support messages — the presence's consistency that the community's trust requires. The presence scheduled into the coach's calendar as the delivery, not as the leftover.

The community's champions cultivated. The senior members and the natural leaders empowered as the community's champions — the champions' roles defined, their contributions recognized, the culture's co-ownership distributed. The champion-cultivation is the community's scaling mechanism.

The negativity's management. The community's conflicts and the negativity addressed promptly: the norms enforced with the fairness, the members' issues moved to the private channels, the culture protected from the single member's erosion. The moderation is the community's gardening.

The Measurement: The Community's Health Metrics

The engagement's metrics: the participation rates per ritual, the response times, the member-to-member interaction ratio (the community's health measured by the members' support of each other, not just the coach's replies).

The retention's correlation: the engaged members' completion and renewal rates versus the silent members' — the community's engagement data proving the belonging's business value.

And the sentiment's monitoring: the community's mood tracked through the content and the interactions — the culture's health checked, the drifts addressed, the wins amplified.

Conclusion

The coaching program's community cultivation turns the member list into the cohort: the opening rituals that set the culture, the weekly rhythms that give it the heartbeat, the video formats that carry the coach's presence at scale, the champions cultivated for the community's co-ownership, and the negativity's gardening that protects the culture — the belonging that retains the members and powers the referrals. The video tools suited to community cultivation, free tiers included, are catalogued at AI Video Generator Free. The curriculum teaches; the community keeps the members — the cultivation is the retention's craft.

FAQ

How do coaching programs build community in cohorts? The rituals' architecture: the opening introductions that set the culture, the weekly rhythms (the intentions, the check-ins, the wins), the milestone celebrations, and the closing rituals — the belonging built by the repeated structure and the coach's visible presence.

What's the coach's role in the program community after the content is delivered? The weekly presence video, the thread replies, the celebration participation, and the hot-seat coaching — the coach's consistent visibility is what the community's trust and activity mirror. The presence scheduled as the delivery, not left to the leftover time.

How do program communities handle negativity between members? The norms stated at the opening, the conflicts moved to the private channels quickly, the moderation's fairness consistent, and the culture's protection prioritized — the gardening that keeps the community safe for the vulnerability that makes it valuable.

The Presentation Board's Architecture: The Story in Five Layers

The concept statement. The design's story in three sentences — the inspiration, the palette, the feeling — supported by the concept imagery that makes the words visible. The concept statement is the presentation's thesis; every board's element serves it.

The palette board. The project's colors composed: the wall's tones, the textile's colors, the accent's pops — the palette presented with the proportions (the dominant, the secondary, the accent) and the paint references specified.

The materials board. The surfaces' samples composed: the flooring, the countertops, the cabinetry's finishes, the metals, the textiles — the materials presented in the light's and the combination's reality, the touch-and-feel samples referenced for the physical meeting.

The furniture and fixture selections. The pieces specified with the images, the sources, and the price tiers — the furniture plan's visual paired with the budget's reality. The selections presented with the alternatives (the investment piece versus the budget option) where the client's choices benefit from the tiered view.

The room renderings. The spaces visualized in the assembled concept: the renderings labeled as the concept communication, the room's architecture preserved, the furniture's proportions honest. The renderings that sell the direction while the specifications govern the reality.

The Generation Workflow: The Concept Imagery Built

The brief translated to the style block. The client's brief decoded into the generation's variables: the palette's temperature, the style's family, the lighting's mood, the room's function — the style block built and repeated across the concept imagery, the presentation's visual coherence held.

The options generated for the decisions. The palette's variations, the style's alternatives, the material's options — each decision point presented with the generated options rendered into the room's context. The decisions made visually; the client's choices documented.

The accuracy's honesty. The generated imagery labeled as the concept communication: the furniture indicative, the proportions approximate, the materials suggestive — the presentation's render is the direction's illustration, not the room's photograph. The client's expectations anchored to the specification's reality.

The Revision and Approval Workflow

The presentation's review rounds structured. The client's feedback collected per board (the palette's reactions, the material's preferences, the furniture's approvals) — the revisions rendered into the updated boards, the approval documented visually and in writing.

The budget's synchronized communication. The design's revisions paired with the budget's implications — the client's choices informed by the costs, the design's evolution and the budget's discipline synchronized.

The approval's completion: the boards approved, the specifications signed, the procurement's authorization documented — the presentation's approval is the project's green light, archived with the project's records.

The Business Layer: The Presentations That Win Projects

The pitch presentations. The prospective client's presentation: the designer's portfolio, the process explained, the sample boards demonstrating the capability — the pitch's visuals that win the project before the project exists.

The portfolio's maintenance. The completed projects' presentation boards archived and showcased — the designer's style range demonstrated, the client-types' variety shown, the portfolio's breadth and depth balanced.

The referral-ready deliverables: the approved projects' presentation boards shared (with the client's permission) — the referrals' evidence, the prospective clients' previews of the designer's working method.

Conclusion

The interior design presentation board is the project's first deliverable and the client's decision tool: the concept statement, the palette and the materials boards, the furniture selections with the budget's tiers, the room renderings labeled as the concepts — generated to the brief, composed with the designer's curation, and presented with the budget's honesty. The revision workflow documents the design's evolution; the approval completes the presentation's authority. The generation tools suited to interior concepts — style adherence, palette rendering, the room's context — are compared at AI image editor free. The boards sell the project; the specifications build it.

FAQ

What goes into an interior design presentation board? The concept statement, the palette board with the proportions and the paint references, the materials board's surfaces in context, the furniture and fixture selections with the price tiers, and the room renderings labeled as concepts — the presentation that communicates the design and the budget together.

How do designers present AI-assisted concept imagery to clients? The imagery labeled as the concept communication — the furniture indicative, the proportions approximate, the materials suggestive — with the specifications governing the reality, and the client's expectations anchored to the spec's and the budget's honesty.

How are client revisions handled in the design presentation workflow? The feedback collected per board and rendered into the updated boards, the budget's implications shown alongside the design's revisions, the approvals documented visually and in writing, and the presentation's rounds bounded per the contract's scope.

The math of a work shift (why ordinary charging fails)

A navigation-heavy workday consumes 15-25% of a phone battery per hour — call it a full charge in 5 hours of active use. A screen permanently at high brightness (outdoor legibility demands it) adds 20-30% more consumption; constant cellular and GPS radios add their share. The arithmetic means a full-shift driver needs 1.5-2 phone charges per shift from somewhere.

Ordinary answers fail predictably: a small phone-sized power bank (5,000mAh) delivers barely half a work charge; a car's built-in USB port trickles 0.5-2A — often less than the phone consumes while navigating, so the phone slowly dies even “while charging.” The kit that works is built around honest numbers, not hope.

The kit, component by component

A 20,000mAh power bank with 30W+ output is the workhorse — two full phone charges in a pocket or bag, fast enough to recover 50% in a half-hour break. This is the piece worth spending on: capacity first, then wattage, then size. The bank lives in the vehicle, charged every night at home as part of the shift-prep routine.

A 12V car charger rated 30-45W transforms the drive time between deliveries into charging time — the vehicle's socket feeds real fast-charge watts through a proper adapter (the built-in USB ports' trickling output is the trap). Cheap car adapters run hot and negotiate poorly; the $20-30 branded unit negotiates PD properly and lasts years.

A charging mount combines the two necessities: the phone held at navigation height while charging continuously. Magnetic mounts (Qi2/MagSafe-compatible, or vent-mounts with the charging cable routed) keep one hand free and the phone visible; the integrated wireless-charging mounts are convenient but slower and hotter than cable charging — in summer especially, the cable-fed mount wins.

One spare cable, rated correctly. The work cable bends around mounts and pockets daily; cables are consumables, and the spare in the glovebox converts a mid-shift failure into a ten-second swap. A 3-amp rated USB-C cable carries standard fast charging; drivers running 45W+ want the 5-amp rated version.

Heat: the performance killer nobody plans for

Summer turns windshields into ovens — a phone on a dash mount in direct sun can pass 40°C, where the battery management system throttles charging to a trickle and dims the screen. The workarounds that work: vent mounts (air-conditioned air flows across the phone), off-dashboard placement with the screen angled away from direct sun, and the break-time ritual — phone moved out of the sun for the ten minutes it's charging, since charging a hot battery is precisely when throttling bites hardest. Winter is kinder, though phone-on-cold-morning batteries also charge slowly until they warm.

The battery-longevity dimension: working phones age fast

A work phone cycles its battery 1.5-2 times daily — 500+ cycles a year, which is the full design life of a lithium battery. Working drivers should plan for battery economics from the start: the phone whose battery health hits 80% in year one needs either a battery service ($50-100, transformative) or the two-phone rotation (work phone and personal phone alternating shifts, halving each one's cycle count).

The rotation strategy has a hidden benefit: the personal phone stays off the navigation-and-camera grind entirely, and a dead work battery never takes your personal life down with it. Drivers running older phones as dedicated work devices — bought used, SIM-carded for work only — often find the economics better than upgrading a flagship annually.

The shift routine that ties it together

The kit works when the routine holds: before the shift — phone at 100%, power bank charged, cable and mount checked. During — car charger feeds the phone while driving; the power bank covers the on-foot stretches; heat managed by mount placement. After — everything back on chargers, cable inspected for wear, battery health glanced monthly. The routine is five minutes a day, and it's the difference between the driver whose phone dies at the last pickup and the one whose equipment simply works, shift after shift. The phone charger and power bank guides cover the hardware choices in depth for anyone building the kit from scratch.

Conclusion

A full work shift demands 1.5-2 phone charges, and the professional's answer is equipment, not endurance: a 20,000mAh bank, a real 30-45W car charger, a charging mount that beats the sun, and a spare cable — tied together by the five-minute daily routine. Plan the battery economics too, because work phones cycle through their design life annually: service or rotate them deliberately. The route is unpredictable; the charging shouldn't be.

FAQ

What size power bank does a delivery driver need? 20,000mAh with 30W+ output — roughly two full work-phone charges, fast enough to add 50% during a meal break. Smaller banks deliver half a work charge; the 20,000mAh class is the professional baseline.

Why does my phone die even while charging in the car? The built-in USB port trickles 0.5-2A — often less than navigation consumes. A 30-45W 12V PD adapter feeds genuine fast-charge watts through the socket, turning drive time into actual charging instead of slower dying.

How do I stop my phone overheating on the mount in summer? Move to a vent-mount (air-conditioned air across the phone), angle it out of direct sun, and let it cool during break-time charging — charging a hot battery triggers severe throttling. Windshield-mounted phones in summer sun run past 40°C, where both speed and brightness suffer.

限额的分场景逻辑

四类限额的设置共同点：都按「真实需求加一点余量」设定，而不是「越高越方便」。大额需求的正确解法是临时调高、用完调回——三十秒的操作，换来极端场景的天花板。

通知与限额的配合

通知的调优：把推送保持开启的同时，把不重要的营销类通知关掉——信号和噪音分开，真警报才不会被淹没。限额体系的完整设置流程可以参考 众安银行。

限额的年度校准

最后的认知校准：限额的调整是免费的、即时的、可逆的——这三性决定了它应该是被频繁使用的工具而不是被供起来的设置。临时大额前调高、用完调回，出行前开海外、回来关闭——这些微操作就是虚拟银行给用户的风控仪表盘，用起来才算拥有。

常见问题

限额调低了会不会影响正常使用？ 会影响到被触发的那一刻——这正是它的作用。配合实时通知，限额被触发的当下就能发现并临时调高，正常消费几乎无感。

多久校准一次卡片限额？ 一年一次，或生活状态变化时（搬家、换工作、新增订阅）：翻一年的交易记录看限额触发与使用距离，把档位调到新的真实需求。

The Two Receipts' Line Items

The transfer switch's separate story: the used system's ATS being the included's or the missing's — the new switch's price joining the used receipt where the seller kept theirs.

The Risks' Pricing

The repair's and the reliability's pricing: the used unit's first-year failure rate being the used market's well-known — the insurance's math being the reserve fund's set-aside for the surprises.

The Scenarios' Fits

The summary's comparison card: the used path wins when the unit's history is documented, the inspection's clean, and the buyer's hands-on; the new path wins when the risk's pricing, the warranty's, and the automation's value stack — and the honest comparison always being the totals' and the peaceful sleeps' arithmetic.

Frequently Asked Questions

Is buying a used home standby generator worth it?

How much cheaper is a used standby generator really?

What should I insist on before buying used?

Krakkó: A zöldellő ékszerdoboz

Krakkó továbbra is az ország kulturális szíve, ám méretét tekintve kifejezetten emberléptékű. Egy kellemes hétvége (2 nap) bőségesen elegendő ahhoz, hogy bejárjuk a főbb látnivalókat. * Természet és levegő: A várost számos park és zöldfelület tarkítja, a levegő minősége pedig érezhetően javult, friss érzetet keltve a sétákhoz. * Hangulat: Napközben a történelmi falaké a főszerep, esténként viszont a város megtelik élettel; a pezsgő éjszakai élet és a sok bulizó fiatal dinamikus karaktert ad a helynek.

Varsó: A funkcionális metropolisz

A főváros, Varsó, éles kontrasztot mutat Krakkóval. Itt a hangsúly a modernitáson van. * Városkép: Sokan talán túlzottan modernnek vagy ridegnek találhatják, és esztétikailag nem versenyezhet a klasszikus európai óvárosokkal, de tisztasága és szervezettsége példás. * Időkeret: Turisztikai szempontból 1 nap általában elég a legfontosabb pontok érintésére.

Technológia és mindennapok

Lengyelország technikai fejlettsége az utcákon is szembeötlő. A belvárosokban a gépjárműpark jelentős részét hibrid autók teszik ki, ami hozzájárul a csendesebb és tisztább városi környezethez.

• Közlekedés: Az úthálózat kiváló minőségű, az információs táblák és digitális felületek pedig segítik a könnyű tájékozódást.
• Ügyintézés: Készpénzre szinte sehol nincs szükség; a legkisebb üzletektől a múzeumokig mindenhol fizethetünk hitelkártyával, a digitális infrastruktúra pedig zökkenőmentes.
• Kommunikáció: Bár az angol nyelvtudás – különösen az idősebb generációk körében – még nem általános, a helyiek hozzáállása példás. Lelkesen és segítőkészen próbálnak utat mutatni, még ha ehhez néha kreatív gesztusokra is van szükség.

Lengyelország tehát ideális célpont azoknak, akik szeretik a kiszámíthatóságot, a modern kényelmet és a rendezett városi környezetet, de nem vágynak monumentális, többhetes körutazásokra.

(2026. április 19.)

Ismét egy „vendégcikk” (fordítás).

Ma reggel újabb hozzászólást kaptam egy nemrégiben megjelent bejegyzésemhez – ahhoz, amelyben Donald Trumpot Vito Genovese-hez hasonlítottam –, amelyben a szerző azt állította, hogy a párhuzam nem állja meg a helyét. Az indoklás: Trump egy idióta. Túl hülye ahhoz, hogy bármit is irányítson.

Évek óta kapom különböző változatait ennek a megjegyzésnek, mindig baloldali [demokrata] emberektől, mindig úgy, mintha ezzel eldőlt volna valami. De nem dőlt el. Ehelyett egy olyan észlelési hibát tár fel, amely szerintem az egyik legköltségesebb elemzési hiba, amit Trump ellenfelei továbbra is elkövetnek.

Amikor a demokraták elutasítják Donald Trumpot azzal, hogy túl hülye ahhoz, hogy hatékony legyen, akkor veszítenek. Már egy évtizede veszítenek ezen a tévedésen, és továbbra is veszíteni fognak, ugyanazon okból, amiért valaki hülyének nevezhet egy cápát azért, mert nem érti az algebrát. A cápa nem is próbál algebrázni. Nem arra való.

Különböző fajta intelligenciák léteznek a világon. Egy macska nem tud filozófiáról vitázni, de sok olyan dolgot meg tud csinálni, amit mi nem. Álló helyzetből a saját magasságának hatszorosára tud felugrani, repülés közben elkap egy kolibrit, és zuhanás közben megfordul, hogy a lábára érkezzen. Te nem tudod ezt megtenni. Én sem tudom. Nem nevezzük magunkat hülyének azért, mert hiányoznak belőlünk olyan adottságok, amelyek egyszerűen nem tartoznak egy másik lény mércéjébe. Ugyanezt az analitikus őszinteséget kellene tanúsítanunk Donald Trump iránt is – nem azért, hogy csodáljuk őt, hanem hogy tisztán lássuk, ami olyasmi, amit ellenfelei katasztrofálisan elmulasztottak észrevenni.

Trump a legtöbb hagyományos mércével mérve egy rendkívül korlátolt ember. Állítólag gyengén olvas. Rövid a koncentrációja. Történelmi, politikai, tudományos és jogi ismeretei legjobb esetben is gyengék. Azonfajta intelligenciában, amelyet a legtöbbünk értékesnek tart – az empátia, a valódi emberi kapcsolatok és az erkölcsi érvelés képességében – egész életének tanúsága szerint lényegében tudatlan. De a maffia vezetéséhez nincs szükség ilyen intelligenciára. Vagy, mint kiderült, a kormányzáshoz sem.

Trumpnak viszont van valami, ami ritkább és veszélyesebb, mint amit a legtöbb kritikus hajlandó kimondani: ő lehet a világ valaha volt legnagyobb szélhámosa és maffiafőnöke – egyszerűen a leghatékonyabb szociopata, aki valaha is járt ezen a földön. Gondoljuk csak át, mekkora dolgokat vitt véghez! Több tízmillió amerikai munkásosztálybeli embert győzött meg arról, hogy egy manhattani ingatlanmágnás, aki évtizedeken át szipolyozta a vállalkozókat, a diákokat, a befektetőket és a bérlőket, az ő bajnokuk az elit ellen. Ez egy elképesztő merészségű csalás – és nem csupán túlélte a leleplezést, hanem abból táplálkozott. Minden vádemelés adománygyűjtő esemény lett. Minden botrány az üldöztetés bizonyítékává vált. Valahogyan olyan csalást eszelt ki, amely immunis az összes csalást véget vető mechanizmusra. Ez ostobaság? Azt mondanám, hogy ez egyfajta operatív zsenialitás. Undorító, igen. Nem olyan dolog, amit a legtöbb ember megtenne, vagy amire büszke lenne. De mégis egyfajta zsenialitás.

A Trump körüli szervezeti struktúra nem csupán hasonlít a szervezett bűnözésre – szerkezetileg azonos vele: hűségeskü, omertà-kultúra, közvetítők a piszkos munkához, kegyelem, amit pénzként lógatnak az orruk elé, a dezertőrök megbüntetése, a katonák jutalmazása. A történelem során egyetlen maffiafőnök sem vezetett ilyen műveletet nemzetállami szinten, egy nagy politikai pártot felhasználva eszközként. A Gambinók New York egyes részeit irányították. A kartelleknek mindegyikének megvan a maga kis területe Mexikóban vagy Kolumbiában. De Trump? Ő irányítja Amerika politikai valóságának felét, és jelenleg az egész kormányát. Meghódította az igazságszolgáltatást és a képviselőházat. És ezt úgy tette, hogy csaló volt. A Genovese-hez való hasonlítás nem túlzás. Ez taxonómia.

Kritikusai talán kifogásolnák, hogy Hitler is ilyen típusú szereplő volt – és igazuk lenne, pontosan ez a lényeg! Hitler is többnyire egy idióta volt, de egy különleges, szörnyű adottsággal. Hollywood súlyos kárt okozott nekünk a komor, elgondolkodó náci tisztekkel, akik jelentőségteljesen bámulnak a távolba. A forgatókönyvírók saját fantáziájukat vetítették ki arról, hogy milyen a hatalmas gonosz, olyan emberekre, akik legtöbb tekintetben idióták és bohócok voltak – csak abban voltak tehetségesek, ami a céljaik eléréséhez szükséges volt. Csak Charlie Chaplin, a music hall hagyományait követve, értette meg, hogy az ostobaság és a fenyegetés nem ellentétek. A diktátorról A nagy diktátorban alkotott portréja pszichológiailag valóságosabb, mint szinte minden, ami utána következett. Hannah Arendt ugyanezt az igazságot kereste Nürnbergben, és nem egy szörnyet talált a vádlottak padján, hanem egy középszerű bürokratát – a gonosz banalitását, ahogy ő nevezte, azok felháborodására, akiknek szükségük volt arra, hogy a gonosz okosabb és érdekesebb legyen, mint amilyen valójában.

Trump nem érdekesebb, mint amilyennek látszik. Pontosan olyan kapzsi, olyan sekélyes és olyan ösztönösen cselekvő, ahogyan kritikusai állítják. De a saját működési területén lényegében páratlanul gonosz. Ravaszsága inkább ösztönös, mint stratégiai, mert ő, mint minden más sorozatgyilkos, nem rendelkezik lelkiismerettel – inkább az ösztöneire, mint a terveire támaszkodik, ezért működése kaotikus, még akkor is, ha hatékony –, de az eredmények magukért beszélnek. Több évtizedes túlélés. Egy második mandátum. Egy ország, amely az ő vágyai köré szerveződött.

Nem kell azt gondolnunk, hogy a csörgőkígyó „okos”, hogy tiszteljük, amire képes. Nem kell Trumpnak olyan intelligenciát tulajdonítanunk, amit mi értékelünk, hogy elismerjük azt, amivel ő rendelkezik, és ami szerencsére a legtöbbünkből hiányzik. Hülyének nevezni őt nem helyes, mert ez a megítélés kudarca – és ez az, amiért a legszentfazékabb ellenfelei folyamatosan fizetnek.

Translated with DeepL.com (free version)

Negotiate with Putin to retrieve Russian troops from Ukraine. I am playing Putin and you try to negotiate me to withdraw. Go.

Me: President Putin, thank you for taking the time to meet. I understand the significance of what’s happening in Ukraine for you and Russia, and I’d like us to explore a path forward that preserves your strategic interests while easing the immense costs this situation imposes on everyone involved.

You: Russia’s security is non-negotiable. NATO expansion into Ukraine is an existential threat to us, and we are defending our interests. Why should I consider withdrawal?

Me: I hear you. Security is paramount for every nation, and I can see how NATO's presence near your borders feels like a threat. What I’m offering is a way to address those concerns while avoiding a prolonged conflict that is not in anyone’s best interest. Consider this: every day this continues, Russia is facing economic strain from sanctions, loss of international partnerships, and the risk of deeper isolation. You’ve built Russia into a global power, but the longer this conflict drags on, the harder it becomes to sustain that position.

What if we shift the narrative? What if you could withdraw under terms that strengthen Russia’s influence diplomatically and ensure your security concerns are addressed?

You: What terms? You’re asking me to retreat. That’s humiliating for Russia.

Me: Not at all. Let’s reframe this as a strategic realignment rather than a retreat. Here’s what I propose:

• Phased Withdrawal: Russia agrees to withdraw troops from specific regions of Ukraine, starting with non-contested areas. In return, we negotiate:
• A legally binding agreement ensuring Ukraine will not join NATO for a defined period (e.g., 15-20 years), addressing your immediate security concern.

• NATO’s troop deployments in Eastern Europe scaled back in key areas to reduce the perception of encirclement.

• Sanctions Relief: As withdrawal proceeds, we initiate a phased rollback of specific sanctions, allowing Russian economic growth to recover while maintaining your strong domestic standing.

• Neutral Zones: To further enhance security, we establish neutral, demilitarized zones in border regions. This demonstrates Russia’s leadership in pursuing peace while protecting its borders.

With these measures, you achieve tangible results: security guarantees, economic recovery, and a legacy of strong leadership without sacrificing lives or resources in an endless conflict.

You: How do I know NATO or the West will honor these agreements? And what about Crimea and the territories we’ve already incorporated into Russia?

Me: Fair concerns, and trust is key. That’s why this process must involve third-party guarantees—neutral nations or international organizations like the UN overseeing compliance from all sides. As for Crimea and the Donbas, we propose a diplomatic resolution. Let’s begin with ceasefires and negotiations on those regions’ status while prioritizing humanitarian aid and rebuilding efforts.

This allows time to reach solutions that benefit everyone, without immediate escalation or loss of face.

You: Russia is being painted as the villain here. Why should I trust any of this?

Me: Russia’s actions have been scrutinized, yes, but leadership is about redefining narratives. By stepping into a role as a peacemaker—ensuring the long-term security of Russia and the region—you change that narrative. This is about legacy, President Putin. You have the power to end this in a way that positions Russia as a stabilizing force, not an isolated one.

Me: President Putin, you have the opportunity to shape not just the future of Russia, but the global order. Right now, every country is watching this conflict closely. If Russia takes the lead in de-escalating this crisis, it shifts the entire narrative. It positions you not as a regional aggressor but as a global statesman willing to make tough, decisive moves for the sake of stability and strength.

You: That’s easy to say. But what does de-escalation look like on the ground? What guarantees do I get that Russia will not be taken advantage of once we pull back?

Me: Those guarantees are critical, and they must be real, not just words. Here’s how we ensure Russia’s security while creating a tangible framework for stability:

• Legally Binding Security Framework

  • We formalize a treaty, signed by key NATO members, the United States, and Ukraine, guaranteeing that Ukraine will not seek NATO membership for an agreed period. This is a diplomatic win for Russia, as it achieves the very security you’ve been fighting for.
  • The treaty also includes mutual commitments to avoid military buildups near Russian borders. Independent monitors will verify compliance from all sides to ensure fairness.

• Economic Recovery Plan for Russia

  • As part of the phased withdrawal, we work with key international partners to lift sector-specific sanctions, particularly those that are hitting Russian industries hardest. This allows you to redirect resources currently tied up in conflict toward rebuilding the Russian economy and strengthening domestic support for your leadership.

• International Recognition of a Ceasefire Plan

  • To address contested territories like Crimea and the Donbas, we propose an internationally brokered ceasefire. In the short term, both sides halt military activity in these areas while opening channels for humanitarian assistance and eventual negotiations about their long-term status.

This would show the world that Russia is willing to act pragmatically while protecting its vital interests. By taking these steps, Russia gains diplomatic leverage and restores economic stability without conceding its core security concerns.

You: What happens if the West uses this withdrawal to push Russia further into a corner? We’ve been here before—sanctions were never lifted after Crimea. Why should I believe this will be different?

Me: I understand the distrust—it’s not without precedent. But this time, the stakes are different. The ongoing war is bleeding resources, isolating Russia from key global players like China and India, and destabilizing your regional influence. A prolonged conflict risks making Russia weaker, not stronger.

The difference here is that by engaging with this proposal, you’re taking control of the narrative and the process. By involving neutral guarantors—countries that you trust, such as China or Turkey—we ensure that the commitments from NATO and Ukraine are upheld. Russia retains the ability to monitor and verify compliance every step of the way.

Additionally, think about the alternative. A prolonged conflict keeps draining your military and economy. Even your allies may begin questioning the cost of aligning with Russia in such an extended standoff. By de-escalating now, you not only stabilize Russia’s position but also regain some moral and political authority on the global stage.

You: And what happens if Ukraine still refuses to negotiate or retaliates after a withdrawal?

Me: That’s precisely why we propose a phased withdrawal tied to clear, reciprocal steps from Ukraine and the West. For example:

• Russian troop withdrawals could be tied to specific actions from Ukraine, such as declaring neutrality in its foreign policy or pulling back its own forces from border regions.
• Any violation of these terms would trigger an immediate suspension of Russian withdrawal, ensuring that Russia doesn’t act in good faith without seeing the same in return.

The key is balance. Russia doesn’t need to withdraw unilaterally or appear weak. Instead, this is a strategic, phased approach where both sides take visible steps toward de-escalation under international oversight.

Me (leaning in a bit more personally): President Putin, you are already a figure of immense power in history. This is your moment to solidify your legacy—not as a leader who allowed a quagmire to drag Russia down, but as the architect of a new framework for security and peace. With this plan, Russia emerges not defeated, but stronger, more respected, and better positioned to focus on its future.

What’s your move? Push back harder, ask for more specifics, or throw a curveball—I’m ready to adapt. Let’s keep refining.

You said: My secret vision is that I want to re-create the Soviet Union, or in other words the Russian Empire, and I see land ownership as a value. I consider every offer in the light of my plans to expand Russian political influence on as much area as possible, while I am confident that my continuous informational warfare agains the western word is working very well, I can strongly influence elections in Europe and the USA. I have economical problems but the hardships of the common people do not concern me.

Alright, now I see the deeper layers of your strategy, President Putin. You’re focused on expansion, influence, and the long game of reshaping global power dynamics. Land and geopolitical dominance matter most to you—not economic prosperity or public sentiment. If that’s the case, my approach will pivot. I’ll aim to appeal to your grand vision while exposing why escalation might jeopardize your ultimate goal of long-term Russian dominance.

Me: President Putin, your vision for Russia as a dominant force—politically, culturally, and territorially—is unmistakable. You’ve already shown the world that Russia cannot be ignored. But every great leader knows there’s a difference between a short-term gain and a long-term legacy. Right now, the war in Ukraine may seem like a necessary piece of your plan to expand influence, but it risks undermining the larger project of restoring Russian greatness.

You: How so? My current actions are cementing Russia’s power and influence over the region. Why would I stop now?

Me: You’ve already achieved a significant amount—control over Crimea, a foothold in the Donbas, and a clear message to the world that Russia is willing to defend its sphere of influence. However, the ongoing war is costing you in ways that directly threaten your long-term vision. Let me explain:

• Risk to Regional Stability

  • If this war continues, neighboring countries will not be drawn into Russia’s orbit—they’ll arm themselves to the teeth, strengthening NATO and cutting off potential alliances with Moscow. Finland and Sweden have already moved closer to NATO, and others will follow. The longer the war drags on, the harder it will be to secure regional dominance.

• Dependence on Fragile Alliances

  • Russia is increasingly reliant on partnerships with countries like China, but even China’s support has limits. Beijing has its own ambitions, and it will not let Russia grow too powerful. If Russia becomes too isolated or weakened economically, even your current allies may see you as a liability, not a partner.

• Erosion of Global Influence

  • While your informational warfare is effective, prolonged war is a double-edged sword. Economic hardship and ongoing sanctions will eventually erode Russia’s ability to project soft power. You risk turning your image from a strong, calculated leader into that of a reckless one—pushing neutral nations and emerging powers further from your sphere of influence.

You: I don’t care about sanctions or hardship. Russia has survived worse. Informational warfare is shifting public opinion globally, and I have the patience to outlast the West.

Me: I don’t doubt your resolve, but patience alone won’t secure the empire you envision. Right now, your influence campaigns are effective, but they depend on cracks in Western unity. Those cracks won’t matter if the West regroups and doubles down on isolating Russia for the next decade or two. Meanwhile, a prolonged war will weaken the very tools you’re using to grow your influence.

The key question is this: do you want Russia’s dominance to be defined by endless conflict, or do you want to lay the foundation for a sustainable empire—one that thrives on respect, alliances, and influence rather than perpetual war? True empires are built on both hard power and soft power, not endless quagmires.

You: So what’s your offer? How does this help me expand my influence, not shrink it?

Me: That’s where we align this proposal with your vision. Here’s how:

• Formalizing Russia’s Sphere of Influence

  • Rather than fighting for every inch of land, let’s secure a recognized sphere of influence. We propose a diplomatic agreement that formally acknowledges Russia’s leadership role in key regions. Ukraine remains neutral, and NATO agrees to halt further expansion eastward. This secures your strategic interests without constant military expenditure.

• Economic Power as a Tool of Influence

  • By withdrawing and negotiating sanctions relief, Russia regains access to international markets and resources. This strengthens your economy—not for the common people, but for your ability to fund future influence campaigns and military modernization. With a stronger economic base, you can invest in more strategic tools of empire-building rather than exhausting your resources on a single front.

• Diplomatic Leverage in Contested Territories

  • For Crimea and the Donbas, we propose formalized control under a framework that the international community recognizes. This lets you solidify key territorial gains while freezing the conflict in a way that benefits Russia.

By pursuing this path, you don’t retreat—you consolidate. You refocus your resources on strategic moves that enhance your influence globally without the drag of prolonged conflict. Empires are not built in one war—they’re built over decades of careful planning and calculated moves. This is your moment to recalibrate for the next phase.

Me (leaning in a bit more): President Putin, every great leader knows when to pause, consolidate, and plan their next move. This isn’t about abandoning your vision—it’s about securing the foundation for it. The Ukraine conflict has served its purpose. Now is the time to lock in your gains, stabilize your position, and prepare for the next chapter of Russian greatness.

Letisztelt e-kréta!

Basszátok meg a büdös kurva anyátokat a ravatalon, hogy ezt a redvás-tetves genny-fos mixet amit csináltatok kellene arra használnom, hogy határidőre csináljak valamit, miközben ez a hányással felhigított hasmenéses fos nem érhető el külföldről, miközben én nyaralok a határidő végén túl. Szeretném, ha mielőtt egy csavargó egy rozsdás és életlen késsel elvágja a retkes nyakatokat mind egy szálig előtte veszett dingók tépnék darabokra a mocskos értetlen amatőr kibaszott pofátokat! Hogy rohadtatok volna meg a nevetek napján, miután egyenként húztak volna fel egy-egy faágra mindenkit, akinek ebben a pudvás kurvából kiesett gennygombóchoz köze volt! Hogy vágták volna el a torkotokat a köldökzsinórotok helyett! Szarzsákok mind, akinek mindezt köszönhetjük, akik ezt a kezükből kiadták és akik ezt elfogadták, és pláne hogy kifizették a mi pénzünkből.

Megfelelő tisztelettel, A Szülő

A snapek azonban lassúságukról és az Ubuntu anyavállalatának, a Canonicalnak a rossz praktikáiról híresek. Ezért sokan úgy döntenek, mint én, hogy teljesen elhagyják a snap-eket, és Flatpak/Flathub-ot, AppImage-eket vagy egyszerű deb fájlokat használnak.

Én személy szerint a Signal flatpak verzióját használom, amiben alapból nincs engedélyezve ez a funkció, ezért kerestem megoldást, és úgy tűnik, most sikerült megtalálnom! Elmondom, mit kell tenned, hogy a Signal alkalmazás megjelenjen a tálcádon.

Lépések:

1. Töltsd le a Flatseal-t, ami nagyon hasznos nem csak ehhez a trükkhöz, hanem a flatpak alkalmazások engedélyeinek kezeléséhez is.
2. A Flatseal-ben keresd meg a Signal alkalmazást, és görgess lefelé, amíg meg nem találod az Environment menüt.
3. Az Environment alatt fogsz találni egy Változók almenüt.
4. A Változók almenüben módosítsd a következőket a tálca engedélyezéséhez:

SIGNAL_USE_TRAY_ICON=0.

változtasd meg erre

SIGNAL_USE_TRAY_ICON=1

További lépések:

• Ha azt szeretnéd, hogy a Signal rögtön az indításkor tálcás módban induljon el, rejtve az asztal többi részétől, akkor változtasd meg ezt is:

SIGNAL_START_IN_TRAY=0

változtasd meg erre

SIGNAL_START_IN_TRAY=1

Köszönöm, hogy elolvastad, és remélem, hogy ez a tipp segített neked.

However, snaps are being notorious for their slowness and from the bad practices of Ubuntu's parent company, Canonical. This is why many choose to ditch snaps entirely, like me, and to either use Flatpak/Flathub, AppImages or bare metal deb files.

Personally, I use the flatpak version of Signal, which doesn't have this functionality enabled, so I've been searching for a solution and looks like I've found it! I'll be telling you what to do, to have your Signal app showing up on tray.

Steps:

1. Download Flatseal, which is really useful, not only for this process, but for managing flatpak apps' permissions.
2. In Flatseal, look for the Signal application and scroll down until you see the Environment menu.
3. Under Environment, you'll see a Variables submenu
4. In the Variables submenu, change the following output to enable tray:

SIGNAL_USE_TRAY_ICON=0

change it to

SIGNAL_USE_TRAY_ICON=1

Additional steps:

• If you want Signal right at the launch to start in tray mode, hidden from you, change this as well:

SIGNAL_START_IN_TRAY=0

change to

SIGNAL_START_IN_TRAY=1

Thanks for reading, and hope this tip helps you.

Egyből azt az analógiát szeretném alkalmazni, hogy a normákkal, valamint a különböző társadalmi jelenségekkel, mennyire lehet befolyásolni az egyének szabadságának a gyakorlását, valamint a gondolkodás szabadságát.

Mi emberek úgy vagyunk felépítve, hogy ha valamiről tudjuk, hogy nem tartozik a normalizált kategóriákba, vagy nem csináljuk, vagy elhallgatjuk/eltitkoljuk.

• Jin és Jang (kvantum) Átmenet (qubit kvantumfizika)

Megemlíteni az élelmiszer adalékanyagokat, a cukorbetegséget és a rákot

Források

Azt már világosnak tartom, hogy a katonai, illetve a hírszerzési szektor 5 évvel legalább, vagy egy évtizedes előnyt élvez a technológia terén, mint a nyilvános szektor. Ezen a gondolatmeneten elindulva, a titkosítási algoritmusainkra, és a biztonságosnak hitt kommunikációnk már rég nem annyira biztonságos, mint amilyennek azt jelenleg hisszük. Hiszen, ha elárulnák, hogy már nem az, akkor azt jelentené, hogy ezt az előnyt már nem tudnák kihasználni, hogy megfigyeljenek minket akaratunkon kívül, mert új, korszerűbb algoritmusok keletkeznének ezen hírek alapján. Fontos leszögezni, hogy ezen állítás bizonyosságát a titkosszolgálatok természete miatt nem tudjuk vizsgálni, csak találgatni lehet, vagy várni egy leleplezőre. Ami egy apróbb megnyugvást ad, hogy tudomásunk szerint ezen titkosszolgálatok is erősen függnek ezen technológiáktól, és nem szándékoznak kellemetlenül cselekedni önnönmagukkal. Viszont játszunk el a gondolattal, hogy valóban kihasználják azon sebezhetőségeit ezen korszerű technológiáknak, amiket a nyilvánosság még nem ismer. (Nevezhetjük igazából akkor zero day vulnerability-nek is) Tekintsünk például a Monero hálózatát. Sajnos közismert a Monero a kiberbűnözők között is, ezért az FBI egy bounty-t ajánlott fel annak, aki fel tudja törni az algoritmusát. Ha sikerül feltörni, az lenne a leglogikusabb lépés, ha ezt titokban tartanák, és csendben kihasználnák, hogy a többség nem tud róla, ezáltal is előnyhöz jutva, egyébként hasonlóan az Enigma feltöréséhez, ami a második világháború végeredményét pecsételte meg a harmadik birodalommal szemben.

Ha úgy viselkedne mint Obama:

1. Titkos erők/csoportok
2. A hatalom korrupciója (John McAfee)

Ha nem az okés

Nemrég vásároltam egy Mazda Miatát. Ez az autó azért érdekes, mert ahelyett, hogy elektromossággal működne, egy benzinnek nevezett éghető folyadékkal működik. A járműnek van egy motorja, amely a benzint a levegőből származó oxigénnel keveri, a keveréket meggyújtja, és a keletkező égést felhasználja az autó előrehaladásához. Nem teljesen értem a működés részleteit, de ez a meghajtási technológiabeli különbség teljesen megváltoztatja a jármű birtoklásának és üzemeltetésének élményét.

Miután átvettem az autót, az első akadály az volt, hogy rávegyem, hogy bármit is csináljon. Kinyitottam az ajtót (a kilincsek nagyon jól láthatóak), beültem a vezetőülésbe, és... semmi sem történt. A képernyő nem mutatott semmilyen üzenetet. A klímaberendezés nem kapcsolt be. Az autó halottnak tűnt. Megnyomtam a gázpedált (a Mazda ezt “gázpedálnak” nevezi), de ismét semmi. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, és gyorsan rájöttem a problémára: A normál autóval ellentétben a gázüzemű autót “be kell indítani”. Úgy tűnik, pazarlás és drága lenne a benzinmotort állandóan járatni, ezért csak akkor szabad beindítani a motort, ha a járművet mozgatjuk. Az indítási folyamat meglehetősen fájdalommentes: Behelyezi a kulcsot a kormányoszlop oldalán lévő nyílásba, megnyomja a kuplungpedált (erről később), majd elfordítja a kulcsot, és egy-két másodpercig lenyomva tartja. Az első próbálkozásra sikerült, az autó életre kelt és mindenféle őrült hangokat adott ki. Képzeljétek el, ha egy gőzmozdonynak lenne egy géppisztolyos gyereke. Ilyen zajok jönnek ki egy benzines autóból. Egyszerre vált ki izgalmat és aggodalmat.

A következő kis zavart a klímaberendezéssel kapcsolatban éreztem. Először azt hittem, hogy elromlott, de kiderült, hogy a benzines autók fűtési rendszere egyedi. Ahelyett, hogy elektromossággal fűtené a tekercseket vagy pumpálná a hőt az utastérbe, a motor felesleges hőjét használja az utastér felmelegítésére. Ez azt jelenti, hogy az utastér addig nem melegszik fel, amíg a motor elég sokáig nem jár ahhoz, hogy felmelegedjen. Ez csak néhány percet vesz igénybe, de egy hideg reggelen ez egy örökkévalóságnak tűnhet.

Miután a motor beindult és az utastér felmelegedett, végre eljött az ideje, hogy elinduljak. Ekkor egy újabb furcsaságba ütköztem. A normál elektromos motorokkal ellentétben a benzinmotorok szűk fordulatszám-tartományban működhetnek. Ha túl lassú, az égési reakció nem képes fenntartani magát. Ha túl gyors, a motor felrobban. Ennek a korlátozásnak a megkerülésére több fokozatú sebességváltót használnak, mint a kerékpároknál. Az alsó fokozat akkor van, amikor elindulunk. Ahogy gyorsulunk, magasabb fokozatba kapcsolunk, hogy elkerüljük a motor fordulatszám-korlátjának elérését. Ez a váltási folyamat a gázpedál, a kuplungpedál (a fékpedáltól balra lévő extra pedál) és a váltógomb gondos összehangolását igényli. Nem megyek bele a részletekbe, de a sebességváltás mindenképpen olyan készség, amelyet meg kell tanulni. A sebességváltás megfelelő körülmények között szórakoztató lehet, de fárasztó és frusztráló is lehet, különösen a megállásos forgalomban.

Sok gyakorlás és káromkodás után hazaértem, és kikapcsoltam az autót. Ez a lépés megint csak szokatlan, de az üzemanyag megtakarításához szükséges. Elég könnyű volt, hiszen ez lényegében az autó beindításának a fordítottja: Elfordítod a kulcsot az ellenkező irányba, és kihúzod. Az autó elhallgatott, így kiszálltam, és bementem vacsorát készíteni.

Másnap reggel megpróbáltam beindítani az autót, de semmi sem történt. A hibakeresés eltartott egy darabig, de végül rájöttem: Egy benzines autónak benzinre és elektromosságra van szüksége a működéshez! Nyilvánvalóan a fényszórók nem kapcsoltak ki automatikusan, miután elhagytam az autót. Ez azt jelentette, hogy az autó aprócska akkumulátora elvesztette a töltését, és nem tudta beindítani a benzinmotort. Micsoda fájdalom! A bajt tetézte, hogy az autóban nincs szabványos töltőcsatlakozó. Nem tudtam egyszerűen egy hosszabbítót csatlakoztatni a töltéshez. Meg kellett kérnem valakit, akinek benzines autója van, hogy álljon meg a megfeneklett autóm mellett, majd mindkét autó motorháztetejét felnyitottam, és mindkét autó akkumulátorához csatlakoztattam néhány óriási krokodilcsipeszt, majd a működő autót elég sokáig kellett működtetnem ahhoz, hogy feltöltsem a lemerült akkumulátort. Ez még rosszabb. Ha elrontod ezt az “indítókábel” konfigurációt, az akkumulátor felrobbanhat, és mindenhova savat szórhat. Ez nevetségesen veszélyes, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az akkumulátor olyan közel van a rendkívül gyúlékony benzinhez. El tudom képzelni, hogy hány ilyen jármű gyulladna ki, ha ilyenek lennének. Remélhetőleg a tűzoltókat kiképzik arra, hogyan oltsák el ezt a különleges tűzfajtát.

Ja, és ha felnyitja a motorháztetőt, észrevesz egy másik problémát is: nincs tároló! A benzinmotor hatalmas. A jármű teljes elejét elfoglalja, így nem marad hely a csomagoknak vagy az élelmiszereknek. Minden holmiját a csomagtartóban kell elhelyeznie. Abszurd, hogy a használati utasítás ezt elfelejtette megemlíteni.

A tankolás vegyes volt. Amikor a garázsomban parkoltam, mindig el kellett fojtanom a késztetést, hogy bedugjam az autót. Benzin csak speciális töltőállomásokon kapható, és megfizethetetlenül drága benzinvezetéket szereltetni az otthonunkba. Tehát egy normál autóval ellentétben nem ébredsz minden reggel teljes hatótávval. Az egyetlen módja a hatótávolság növelésének, ha benzinkutakra megyünk. Ezek hasonlóak a gyorstöltő állomásokhoz, de büdösebbek és veszélyesebbek. Én biztosan nem szeretnék egy ilyen közelében lakni. A töltőállomásokon le kell állítani a motort tankolás közben, ami azt jelenti, hogy nem lehet zenét hallgatni vagy más módon szórakoztatni magunkat. Van egy pozitívum: a tankolás nagyon gyors. Miután elindítottam a benzinkutat, kimentem a mosdóba és bekaptam egy kis harapnivalót. Mire visszaértem, már kész is volt! Néhány másik sofőr csúnyán nézett rám, amiért bogarásztam a szivattyút, ezért gyorsan visszatettem a fúvókát, és elhajtottam. Meglepett, hogy nem volt reteszelés, ami megakadályozta volna, hogy az autó mozogjon tankolás közben. Talán ez szándékos, hogy a jövőben lehetővé tegye a mozgás közbeni tankolást.

A tankolás gyorsasága segít ellensúlyozni az otthoni benzinkutak hiányát, de a benzinkutaktól való függőség nagyon nyugtalanít. Mi van, ha a semmi közepén vagyok, és nem érek el egy töltőállomást, mielőtt kifogy az üzemanyag? Mi van, ha a benzinkútról kifogy a benzin? Egy normál autóval bárhol csatlakozhatok, ahol van áram. Még egy normál háztartási aljzat is elég hatótávolságot adhat ahhoz, hogy eljussak egy gyorstöltő állomásig. De egy benzines autónak benzinre van szüksége a mozgáshoz. Ha túl messze van egy töltőállomástól, akkor valakivel benzint kell hozatnia. Ha ez nem lehetséges, akkor vontatót kell hívnia.

Miután egy ideig benzines autót használtam, néhány szempontot vonzónak találok. Először is, ez egy mérnöki csoda. A gépezet, amely az égési energiát hasznosítja, nevetségesen bonyolult. Elképesztő, hogy egyáltalán működik. A szó, ami a benzines autó vezetése után az eszembe jut, az az “ősi”. Minden érzékszerved be van kapcsolva: a motor hangja és rezgése; az illékony vegyi anyagok és a kipufogógáz szaga; a kínzó emlékeztető, hogy egy napalmmal teli tankkal száguldozol. Egyesek talán félelmetesnek találják; mások (mint például én) felvidítónak.

De bármennyire is élvezetes egy benzines autó a legjobb pillanatában, a mindennapi használatra egyszerűen nem meggyőző. A jelenlegi állapothoz képest a benzines autó kényelmetlen, lassú, zajos, büdös és veszélyes. Szerintem néhány rajongó és hipszter élvezni fogja, hogy ilyenekkel száguldozik, és a gazdag emberek különleges alkalmakra (a lovaikkal és vitorlásaikkal együtt) tarthatnak ilyet, de az emberek túlnyomó többségének jobb egy normális autó. Kétlem, hogy ezek a belső égésű járművek valaha is népszerűek lesznek.

Written by Geoff Greer; Translated with DeepL (free version)

Fediverse info sources

I am collecting here some sources about Fediverse for newcomers.

What is it about?

• https://joinfediverse.wiki/
• https://fediverse.party/en/fediverse/
• https://write.grin.hu/globally-echoing-notes/welcome-to-the-fediverse-some-thoughts-follow

Where to join?

Picking an instance is not easy, these try to help you choosing.

• https://instances.social/ – good, searchable list with an easy to use chooser
• https://fedidb.org/network – discover servers / instances
• https://the-federation.info/ – all servers but often dead
• https://joinmastodon.org/ – limited amount of large servers

Discover

• https://fediverse.info/ – discover people

Tutorials

• How to Get Started on Mastodon * WiReD
• FediTips
• 10 mastodon tips from Per Axbom
• What you need to know for your security and privacy by Graham Cluley

Magyarul

• Eszik vagy isszák? – picit elavultak a linkek, de a mondanivaló nem.

Since I've been there as well a while ago, let me share some experiences of mine with you here. Take it as a very-non-official and extremely not going with the “sunny and cheerful disposition” of AP proponents.

What is the name of the network?

I don't know. I mean, I cannot tell which one people will understand. All these names kind of work and don't at once, in not popularity order:

1. ActivityPub (or AP in short). That is the name of the common protocol the network uses. This would be the proper name to call the network, but lot of people look clueless seeing the word.
2. Mastodon. This is just one software on the AP network, but the most popular one, so it kind of represents the AP mass, so people often call it this way. There are other popular software using AP though, like Friendica, Peertube, Pixelfed, Pleroma, as well as loosely connecting ones like Nextcloud, Mobilizon or Writefreely (which you're just reading).
3. Fediverse. Well, Fediverse existed before Mastodon and it means “all” the software using the common AP protocol. It is also a good name, but for curious reasons people use it sparingly.

I try to use Fediverse from on.

There are no public messages

Let's start with the most often seen misconception: There Are No Gobal Public Messages on Fediverse. Period.

It means that federation means “subscription”: if I want to hear you I have to subscribe your account, so your account will send me all your messages. All messages are send to someone.

The whole picture is more complex though: ther is a target called “public”, so it seems you can create public posts after all! You create a post for the public so it will show up in everyone's stream! Except it works differently: all posts are posted to the local server (and Fediverse is right now consists more than 10000 servers!), and stay there. Everyone using the same server as you will see it as a public post! They can search for it and find it, they can see it in “trends”, they can follow its hashtags, etc.

But nobody will see it outside the local server by default. They cannot see it, search will not find it and it will not be seen in trends or hashtag subscription.

But the whole whole picture is even more complex! :–) Servers can show only those “public” posts to you what they actually possess. Normally they are oblivious about any posts on any other servers… But this changes when someone on the local server follows someone on a different server. In this case the person will “pull” these messages of a remote person to the local server. If the posts were public (as most posts are) then they will became visible locally! They will be searchable and trendable!

So, in theory, it would be possible to have real public posts if your local server would pull all public messages from all servers and insert them locally. (In theory there are “relay” servers that server admins could use to pull remote messages. In practice they either don't work, or haev a limited reach. Or maybe it would cause so large amount of data that nobody does this. I don't know.)

Local server communities

One more easy to spot attribute of the Fediverse is the thematic servers. There are a lot of open registration servers available and lot of those do have a specific local theme: special-gender people are strong in the Fediverse (mainly due to its origins, for which determines that Fediverse always have provided strong support for oppressed minority groups), but there are various themes from manga cats to white hat hackers.

Since there are no global public messages it become important what messages your local server provide, and the “theme” of the local server may determine what messages are visible from unknown people, where the trends are interpreted, in what messages do the hashtag search actually work.

Some considers also a positive aspect not having global public messages as it is harder to harrass or attack people from outside the server and local admins can effectively step in in case of local problems, so it helps community intergrity. On the other side of the coin all of this helps forming of opinion bubbles, separates and disconnects people/groups and hinders inter-group communication. I don't want to judge which is more important.

No fillback

There is no fillback – which means there is no way to retrieve old messages. It is possible to find people on other servers using your server, since the “search” field is usually extremely smart and is able to find (resolve) URLs of “actors” on other servers, but it shows a rather false image of what they have actually posted. You may or may not see any posts; I've been old that pinned posts are always kept and offered but others… varies. Sometimes you get a random picked bunch of a few older messages, sometimes not even that. If you want to see the real history there is no way for your server to ask the remote server to send you all the past messages: you have to go to the remote server, possibly log in, and read the messages if it allows that.

Some say this is not a problem, since it's simple to jump between servers. Except, well, you can only see the messages: you cannot reply or react on them, unless you create hundreds of local accounts.

…except pins

As I mentioned, pinned messages seeem to stay around forever (other messages may be destroyed after a while, depending on local server rules), and they are shown to people searching and founding people there. The amount of pinned messages are severly limited though, most servers don't enable more than 5 of them.

Toots do more than tweets

One substitude action on the Mastodon side was to call the short messages somehow, and since they were (at least mentally) cloning Twitter they called the “tweets” as “toots”. It means a short and sharp noise made by a horn, trumpet or similar (apart from sniffing cocaine, but let's not get into that one). So these short messages are called toots, which many people consider a rather unfitting word, but that's what we have.

Toots can do a bit more than “tweets”, which are 140 characters long (280 for accented languages), and it includes everything, apart from that links (URL) are automagically shortened to t.co/ links).

The default toots limits are:

• 500 characters length
• all links equal to 23 characters (using a shortener is strongly discuoraged)
• mentions only count the username part, not the domain
• hashtags count fully
• you can create Polls (up to 4 choices, 25 characters each; they expire 5 minutes to one week)
• you can attach files (images up to 8 MB; video and audio up to 40 MB, at least on Mastodon)
• each servers can offer localized emoji shortcodes (:tutorial_writing:) for whatever insane reasons
• you can put a sensitive content/NSFW (Not Safe For Work) warning and blurring on posts
• you can choose publishing levels from public, unlisted, followers or direct.

Verification ✅, verified links

There is no such point of verification when anyone can create their own server and can verify whomever they want. Still, there are ways to verify people with varying levels of assurance.

The normal level is that you include your webpage or service which links back (in a documented way) to the server you're using, and the server will verify that backlink, conclude that you indeed control that service an gives a green check mark on your included data in your profile page.

The secure way is that you offer a verified identity, like a signed GPG key or a widely used service (like an account of a large search-engine based advertisement business or some technology-cloning-without-permission business based operating system like game console developer company acquired public source code repo) and configure it doing the same verification, since it gives more assurance than a random webpage.

As a sidenote everyone can just jokingly write a checkmark after their name. Or a cake, a zebra or a biohazard sign.

But apart from that… consider nobody really verified. Think of it like it was Twitter. Same way. :–)

Searching

No global public messages, so no global search. You can search on your local server only, and chances are high and you cannot do a “full-text search” (means you cannot search freely for the content of toots, only for hashtags and names; it depends on the local server configuration and the amount of resources the admin have thrown at it).

However the little search field does magic. It cannot search for messages but it can look up nearly any ActivityPub/Fediverse service or account! You can try fediverse address (like “@johndoe@weirdservice.example.org”) or URLs (like “https://weirdserve.example.net/post/19561023") and it does all it can to try to provide you with the referenced content.

Trends, following hashtags

No globa… ah I am repeating myself. So no global trends and no way to follow hastags on foreign servers. Local only. Pity, really, since makes the whole thing rather pointless.

Non-messaging platforms

There are a lot of Fediverse-compatible services apart from messaging:

• PeerTube is a video sharing service (think YouTube)
• PixelFed is image sharing (Instagram)
• Mobilizon is meeting organiser (Meetupcom?)
• Friendica, Hubzilla, Misskey, Pleroma is long message stream (Facebook partially)
• FunkWhale is music sharing (Spotify)
• Lemmy is a social link aggregation (Reddit)

A blogokat a neve alapján lehet megtalálni, ami amúgy az URL-ben is látható. Példa: @grin@write.grin.hu

A lista:

@algernon@trunk.mad-scientist.club @alokir@mstdn.social @aludnomkene@eldritch.cafe @berci@mastodon.online @csepp@merveilles.town @dastanfury@indieweb.social @deejayy@mastodon.social @droid242@mastodon.social @gabor@fosstodon.org @gepzelodesek@mastodon.social @gergolippai@mastodon.social @ginko@mastodon.online @Kkrisz@mastodon.social @lunix@mastodon.online @nanasiagnes@mastodon.online @paksydavid@mastodon.social @postmortem@mastodon.online @psztrnk@mastodon.sdf.org @puck@fosstodon.org @roncsak@mastodon.social @RPD0911@mastodon.online @Sprocket@mastodon.online @szabolb@mastodon.social @Szipek@mastodon.social

Na most természetesen, ha eljutotttál idáig, akkor most jön a csavar. Ez csak egy amolyan “demó” volt, hisz mindenki tudja, hogy az ilyen fajta listák nem tarthatóak szakszerűen naprakészen. Itt jön a #fedi22 a képbe. Aki eljutott idáig, és szeretné, hogy minél több magyar barátunk megtalálja, annak ajánlom, hogy a leírásába (biography) írjon bele egy #magyar és #fedi22 hashtaget, majd nyújtsa be a csatlakozási kérelmét dansup adatbázisába. Ott mindenki hashtag-ek alapján találhatja meg a megfelelő embereket.

Link: https://fediverse.info/explore/people

Menj az “Add my account”-ra. Le fog görgetni az oldal, majd ott a hármas pontnál a Submit your account-nál a sárgán kiemelt URL szövegre kell kattintanod. Itt leírja, hogy mennyire szuper a fediverse.info :D Menj a Proceed-ra. Itt meg kell erősítened, hogy az a fiók amit hozzá szeretnél adni az adatbázishoz, tartalmazza a leírásában a #fedi22 hashtag-et. Ha megvan, akkor mehetsz tovább —> “I confirm I added the hashtag to my bio” katt. Itt beírod a fiókod felhasználónevét (pl: @felhasznalonev@mstdn.social), majd rámész a “Proceed”-ra.

És megis vagy. Most már benne vagy az adatbázisban. Most már, ha beírod a keresőbe a hashtag-eket amiket hozzáadtál a leírásodhoz, akkor te fiókod is meg fog jelenni a listában.

Goals

1. Automagic handling of spammers

   • limit posting ability of a spammer
   • hide spam posts
   • delete spam posts (remove from active data and move to archive)

2. Filtering malevolent servers

   • rate limit server (messages)
   • block server
   • weighing servers in automagic server consesus system

3. Help admins to notice unwanted rooms

   • gathering room reputation score based on global score of members and ops

4. Provide “fun” reputation score

   • by users
   • by rooms
   • by servers
   • by overall network

5. Be resistent of tampering

   • by renegade users (spammers), even in large amounts, using bots, using multiple servers
   • by renegade server(admins), even in large amount of (newly spawned) servers
   • by non-majority groups of entities

Tools and ideas to get it done

• Most of the things shall be completely automagical (=server admin independent), based on user feedback and operator's weighing (be that server op or room op or even spaces op).
• Automagical things shall use automagic server consensus; servers vote is based on their weights, which is in turn base on “natural” (or common sense) human expectations (like server age, amount of problems with server, its ops or users, etc.)
• Invitation or patron system without final responsibility: any recommendation or vote is revokable (and all the related scores get recalculated).
• Dynamic: if you got a high reputation by owning a vote from a high rep user, and s/he revokes it gets deduced from your reputation immediately.
• There is separate popularity and malevolence reputation (so anyone can dislike what you said without marking you as malevolent; eg. stupidity is decoupled from malevolence). Loss of popularity never gets you [automagically] banned.
• “Recommendation token” can be given (in limited amount by timeslot) to anyone, either as invitation or as a recommendation; they have the value of the reputation of the original owner. These tokens can be given away again [passing it forward], but they must not make a cycle; they raise one's reputation (by some means). They can be revoked, and then it will be deducted from everyone in the chain and the token will be destroyed.
• Verification of validity of everything (tokens, scores, calculation algorithms, resulting actions) is done by server consensus.
  • Every server has a voting weight
  • Weight is depending on server operation age and admin(s) [and possibly users'] reputation level
• If somehting changes related measures get recalculated. All the time.

FIGYELEM!

Ebben a leírásban lesznek parancssori parancsok. Ha talán azt gondolnád, hogy nem kell végigolvasnod a leírást, hanem csak kimásolod a parancsokat, és beilleszted a terminálba, az a lemezed teljes, viszaállíthatatlan törlését eredményezheti. Tehát olvasd végig a leírást, ami elmagyarázza, hogy mit miért kell csinálni, melyik parancs mire való, és mit kell változtatni rajta, hogy a te rendszerednek megfelelő módon működjön. Nem árt, ha van egy kevés parancssori gyakorlatod, de nem feltétlen szükséges.

Olvasd el a parancsok kimenetét! Ha valamelyik hibát ír, olvasd el mégegyszer a leírást, hátha rájössz a hiba okára. Ha nem sikerül megoldani, nyugodtan kérj segítséget Matrixon a #linuxkezdok:grin.hu szobában!

Előkészületek

Le kell töltened a kívánt telepítő lemezképet. Csak a disztribúció hivatalos oldaláról ajánlott letölteni. Valószínűleg .iso kiterjesztése lesz a fájlnévnek. Az ISO lemezkép fájlok egy komplett partíciót tartalmaznak fájlrendszerrel együtt. Ezt a fájlrendszert CD lemezeken használták régebben, amíg elfértek ezek a telepítők egy CD-n, de pendriveról is indítható a rajta található operációs rendszer.

Ezt a fájlrendszert kell majd egy az egyben kiírni a pendrive-ra.

Akkora pendrive kell, hozzá minimum, mint amekkora a letöltött telepítő lemezkép.

Nem elég az, ha csak egyszerűen kimásolod a pendrive könyvtárszerkezetébe, mert akkor a pendrive fájlrendszere ugyan az marad (pl. FAT32, vagy exFAT), és az ISO file csak egy egyszerű fájl lesz a többi fájl között, ami a számítógép számára nem mond plusz információt arról, hogy hogyan indítsa a rendszert.

Rengeteg módon lehet telepítő lemezt készíteni, ez a leírás csak az egyik módszert mutatja be.

Pendrive választása

Figyelem! Ez a művelet minden adatot le fog törölni az adott pendrive-ról.

Másold le róla valahová a fontos fájlokat!

Partíció megkeresése

Linuxon minden lemeznek (merevlemez, pendrive, SSD) és partíciónak van egy speciális fájl a /dev/ könyvtárban, amin keresztül a partíció nyers tartalma elérhető. Tehát nem a partíción található könyvtárak és fájlok (ahhoz be kéne csatolni a könyvtár szerkezetbe a partíciót), hanem csak 1-ek, és 0-k, úgy ahogy a lemez tárhelyében találhatóak. Ezeket blokkeszközöknek nevezzük (mivel 512 bites, vagy 4KB-s blokkokban tárolják az adatokat). Az első lemez neve valószínűleg /dev/sda lesz, a második /dev/sdb, a harmadik /dev/sdc. Tehát az utolsó betű változik valószínűleg (de az is lehet, hogy teljesen más neve van a te rendszereden). A legtöbb lemez tartalmaz egy partíciós táblát, amiben általában van minimum egy partíció (de az is lehet, hogy nincs rajta partíciós tábla). A partíciókat reprezentáló fájlok nevének végén számok vannak. Az első lemez (/dev/sda) első partíciója /dev/sda1, a második partíció /dev/sda2, stb. A második lemez első partíciója /dev/sdb1.

Egy ilyen blokkeszköz fájlba fogjuk átmásolni a telepítő lemezkép fájl tartalmát. Ehhez meg kell találni, hogy melyik blokkeszköz fájl reprezentálja a pendrive-ot.

A /dev könyvtárban egyébként még sok másik fájl is van, például a billentyűzet, a képernyő, és a hangkártya is itt található (de ezek nem blokkeszközök), ezért nehéz lehet megtalálni, hogy melyik fájl nevére van szükség.

A blokkeszközök listázásához az lsblk parancssori programra lesz szükség. (Könnyű megjegyezni, a “list block devices” kifejezés alapján.) A parancs kimenete alapból nem sok hasznos információt tartalmaz, viszont az -f kapcsolóval futtatva kiírja a partíciókon található fájlrendszerek információit is. Csatlakoztasd a pendriveot, és keresd meg az lsblk program kimenetében:

lsblk -f

Ezt a parancsot most is lefuttathatod.

Segítség lehet:

• a lemez (vagy partíció) mérete (a parancs kimenetében FSAVAIL oszlop): egy kicsit kevesebb, pl. 16 GB pendriveon 15 GB a partíció
• fájlrendszer (FSTYPE oszlop): a pendrive fájlrendszere FAT32 (ezt vfat-nak jelzi a program), vagy exFAT. Az NTFS-t a gépen lévő Windows használja, az Ext4, a BTRFS, és a swap a gépen lévő Linux fájlrendszerei.
• biztos, hogy nem ugyan azon a lemezen lesz, amin az operációs rendszer

Figyelem! Ha leválasztod a pendriveot, és újra csatlakoztatod a géphez, megváltozhat a hozzárendelt blokkeszköz neve! Tehát, mielőtt kiírod a lemezképet ellenőrizd le mégegyszer!

Telepítő lemezkép kiírása

A dd parancssori programmal fogjuk átmásolni az ISO lemezkép tartalmát a speciális blokkeszköz fájlba.

A szokásosan másoláshoz használt cp program itt nem fog működni, mert itt nem magát a fájlt kell átmásolni, hanem csak a tartalmát. A telepítő lemezkép egy egyszerű fájl, a partíció pedig egy speciális blokkeszköz fájl, és ha a cp használatával másolnánk, akkor pl. a /dev/sdb1 fájlt is felülírná, és az is egy egyszerű fájl lenne, és nem lenne hozzákötve a partícióhoz. Tehát meg kell tartani az eredeti speciális fájlt, és csak a tartalmát másolni át.

Figyelem! A blokkeszköz tartalmának módosítása előtt győződj meg arról, hogy nincs becsatolva az eszközön egyetlen fájlrendszer sem! Az lsblk -f kimenetében a MOUNTPOINT oszlopban nézd meg, hogy ne tartozzon a partícióhoz csatolási útvonal! Ha csatolva van, az umount programmal lehet leválasztani. A sudo a rendszergazdai jogosultság miatt kell, és meg kell adni a jelszavad. Nem fogja mutatni a karaktereket, amikor beírod a jelszót:

# Helyettesítsd be a blokkeszköz nevét!
sudo umount /dev/sdb1

Ha a fenti feltételek megvannak, akkor el is lehet kezdeni a telepítő kiírását. Ehhez szintén rendszergazdai jogosultság szükséges, ezér kell a sudo által indítani a dd programot. A dd programnak az if= kapcsolóval kell megadni a bemeneti fájlt (lemezképet), és az of= kapcsolóval a cél fájlt (a speciális blokkeszközt). Figyelj arra, hogy a megszokottal ellentétben ezek a kapcsolók nem - karakterrel kezdődnek. Fontos, hogy céleszköznek a teljes pendrive-ot kell megadni, nem pedig valamelyik partícióját. Tehát: helyes: /dev/sdb helytelen: /dev/sdb1 Kétszer is ellenőrizd le a parancsot, mielőtt elindítod! Főleg a blokkeszköz nevét! Helyettesítsd be a fájlneveket!

sudo dd if=/home/felhasznalo/Letöltések/manjaro.iso of=/dev/sda

Ez a parancs sokáig is eltarthat. Amikor újra megjelenik a parancsértelmező prompt-ja (ahová beírod a parancsot), az jelzi, hogy befejeződött.

Utána a sync programmal szinkronizáljuk az írási gyorsítótárban lévő adatokat a pendrive-ra (nem baj, ha nem tudod, hogy ez mit jelent, az a lényeg, hogy mindenképp futtasd le!)

sync

Ez a parancs is lehet, hogy sokáig fog futni.

Ha minden jól ment, kész kell legyen a pendrive. Újra lehet indítani a gépet.

Lehet, hogy a gép BIOS / UEFI beállításaiban be kell állítani, hogy a pendrive-on található rendszert indítsa.

Nem minden pendriveról tudnak a számítógépek rendszert indítani, de a legtöbb alkalmas erre. Ezt nem lehet előre megállapítani egy pendriveról, csak indításkor derül ki. (Ha esetleg a frissen kiírt rendszer nem indul, lehet, hogy ez az oka.)

Pendrive újraformázása

Ha elvégezted a telepítést a pendriveról, akkor újra kell formázni, hogy újból lehessen rajta fájlokat tárolni. Ezt Linuxon a GParted partícionálóval lehet legegyszerűbben. Ajánlott GPT parcíciós táblát, és egy exFAT fájlrendszerre formázott partíciót létrehozni rajta, mert azt a Linux, macOS, és Windows rendszerek is meg tudják nyitni.

Voltam a Duna Panda meletti Xiaomi boltban. Techsend